belföld

Így kezdené meg a rendcsinálást Tarlós István

2010. szeptember 3., péntek 20:48     InfoRádió
Az eddigitől eltérő értékrend alapján irányítaná a fővárost Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ha ő kerül a posztra, helyet ad a kabinetben az ellenzéknek és az önkormányzat munkáját közelről érintő szakmák tekintélyes képviselőinek is. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője hozzátette: tervezi a városházi munka átszervezését is.
 

1

Átalakítaná a városházi munkát, csökkentené az apparátus méretét, valamint az ügyosztályok és a közgyűlési bizottságok számát, elválasztaná a főváros által gyakorolt megrendelői, végrehajtó és ellenőrző szerepkört, átszervezné a szolgáltató cégek struktúráját, a döntések előkészítését pedig a politikai lobbisták helyett a hivatal szakértőire bízná Tarlós István abban az esetben, ha a szavazók őt választanák Budapest főpolgármesterének.

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy szemléletváltást tervez, és győzelme esetén olyan kabinetet kíván összeállítani, amelyben nemcsak a szoros politikai kör tagjai, hanem a kerületi polgármesterek, az ellenzék vezetői, valamint a fővárosi önkormányzat munkáját és működését közelről érintő szakmák szaktekintélyei is ott vannak.

Tarlós István szerint a hatalomhoz is máshogyan kell viszonyulni, máshogyan kell az ellenzékkel bánni, mint ahogyan azt a szocialista-szabad demokrata városvezetés tette. A politikus ezzel kapcsolatban ismét megerősítette: ha ő lesz a főpolgármester, az ellenőrző bizottságokban a többséget átengedi az ellenzék képviselőinek.

A Fidesz-KDNP jelöltje másképpen képzeli el a felelősség gyakorlását is. Mint mondta, a leköszönő városvezetéssel szemben az egyik legfontosabb kifogása az, hogy soha semmiért nem vállalt még politikai felelősséget sem, ami "férfiatlan viselkedés". A változtatáshoz politikai bátorság kell, és az, hogy ne kenjük másra a döntéseink negatív következményeit - fejtette ki Tarlós István.

A megfelelően szétválasztott szakmai feladatok ellátásához a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint négy főpolgármester-helyettesre van szükség, és a főjegyző munkáját is négy aljegyző segítené. Ha sikerül megszereznie a szavazatok többségét, első helyettese a volt kőbányai polgármester, György István lesz - fűzte hozzá a politikus.

Tarlós István megjegyezte: ha megválasztják, nagyon hamar megkezdi a rendcsinálást a fővárosban, intézkedéseit pedig rendszerelvű gondolkodás irányítja majd.
Hanganyag: Hlavay Richárd



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.07. 19:00
2012.02.07. 19:00
Schlett István politológus, egyetemi tanár
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Finance Manager (AB InBev)
Projektmenedzser (Exelect Hungary)
Fogorvoslátogató (Harmonycom Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz