külföld

Elnök helyett feje lesz a köztársaságnak

2010. szeptember 2., csütörtök 20:05     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Csecsenföld parlamentje csütörtökön eltörölte a köztársaság elnöke címet. Helyette Ramzan Kadirov a köztársaság feje, vezetője lesz.
 

1

Az ülésen jelen lévő Ramzan Kadirov részletesen kifejtette, miért kérte ezt a parlamenttől. Megismételte egy korábbi levelében foglaltakat: Oroszországban csak egyetlen államférfinak van joga elnöknek nevezni magát, s ez Dmitrij Medvegyev államfő, ezért a föderációhoz tartozó szubjektumok vezetőinek mást kell találni.

Kadirov hangsúlyozta, hogy mindezt saját elhatározásából javasolta, senki nem szólította erre fel. A sajtó ugyanis úgy vélekedett, hogy Ramzan Kadirov úgymond a Kreml súgására tette meg javaslatát.

Kremlbeli források az Interfax hírügynökségnek korábban azt mondták, hogy a Kadirov-javaslat nyomán elkezdődhet az oroszországi régionális vezetők elnevezésének egységesítése. Emlékeztettek rá, hogy tíz évvel ezelőtt megkezdődött a helyi alkotmányok és jogszabályok összhangba hozása a szövetségi alkotmánnyal és jogszabályokkal. Már akkor is felmerült a vezetők címének kérdése, de akkor nem az volt a legfontosabb.

Kadirov javaslata heves vitát váltott ki. Nyomban csatlakozott hozzá egyebek között Észak-Oszétia, Karacsáj-Cserkeszföld, a Kabard-Balkár Köztársaság, Dagesztán, Ingusföld, Adige és Burjátföld. Ugyanakkor Baskíria elnöke úgy vélte, nem elvi kérdés az elnevezés, a lényeg a köztársaságok státusának megőrzése.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.07. 19:00
2012.02.07. 19:00
Schlett István politológus, egyetemi tanár
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Key Account Manager (Bare International)
Tesztmérnök (MP Solutions Kft.)
Process Trainer (Prohumán 2004 Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz