tudomány

Így okozhat migrént egy parancsmegtagadó gén

2010. augusztus 30., hétfő 21:25     InfoRádió/bild.de
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Lehet, hogy hamarosan eredményesen kezelhetik a kínzó fejfájástól szenvedőket. Egy nemzetközi kutatócsoport ugyanis elsőként fedezte fel a migrénért felelős gént. A Wellcome Trust Sanger Intézet Aarno Palotie professzor által vezetett tudóscsoportja nem kedvesebb, mint ötvenezer kísérleti alany genetikus vizsgálata alapján tette közzé eredményeit a Nature Genetics című szakfolyóiratban - számolt be honlapján a Bild.
 

1

Először sikerült áttekintenünk több ezer ember génállományát, és ennek segítségével megfejtenünk a migrén genetikus okát - közölte Dr. Palotie.

A tanulmány szerint az "rs1835740"-es számú génvariáns egyötödével növelheti a migrén kialakulásának kockázatát. Ez a gén szabályozza az agyban a glutamát szintet, amely anyag az idegsejtek közti információáramlásért is felelős.

Glutamát segíti a tanulást
A glutamát az emlősök agyában található legáltalánosabb serkentő neurotranszmitter, amely az idegrendszer preszinaptikus sejtjeiben a tárolódik. A kutatók a tanulás folyamatában, és a memória kialakulásában is a glutamát nagy szerepét feltételezik. (Wikipédia)
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a migrénben szenvedők idegrendszerében túltermelődik a glutamát, amely egyfajta információs dugót képez az "agy-autópályán", és ez okozza a fejfájást. Az egészséges embereknél a felfedezett génvariáns speciális fehérjét küld a torlódás helyére.

A migrénes betegeknél valószínűleg ez a feloldó parancs elmarad - vélekednek a kutatók. Azt azonban még nem sikerült kideríteniük, hogy miért okoz adat-torlódást a túl sok glutamát.

A fejlett iparral bíró országokban minden hatodik nő, és minden tizenkettedik férfi szenved migréntől. Emiatt Európában és az Egyesült Államokban számos más idegrendszeri zavar is jellemző a lakosság nagy hányadára.

Korábban egyébként már felfedeztek a tudósok olyan géneket, amelyek jelenléte összefügghet a migrén ritka, illetve extrém változatainak kialakulásával is.
Öröklődhet a hajlam
A migrén rohamok formájában jelentkezik, melyek 4 órától 3 napig tarthatnak, és havonta többször ismétlődhetnek. Előfordulhat azonban több hónapos, esetleg éves szünet, de máskor havi 6-8 roham is. A fájdalom általában lüktető, görcsös jellegű, szinte mindig hányinger, de legalábbis étvágytalanság, máskor hányás, a külvilág ingerei (fények hangok, szagok) iránti fokozott érzékenység kíséri. A betegek többsége nehezen vagy alig tudja ellátni napi teendőit, legjobb, ha sötét, nyugodt szobában le tudnak feküdni, ahol nem zavarja őket senki. A betegség a legtöbb embernél jelentkezhet, de egy bizonyos öröklődési hajlamot is megállapítottak, ilyenkor gyakrabban alakul ki. (Wikipédia)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.07. 19:00
2012.02.07. 19:00
Schlett István politológus, egyetemi tanár
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Finance Manager (AB InBev)
Projektmenedzser (Exelect Hungary)
Fogorvoslátogató (Harmonycom Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz