tudomány

Miért jó, ha sokat olvasunk?

2012. január 24., kedd 21:23     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Kisebb valószínűséggel alakulnak ki az Alzheimer-kórhoz köthető fehérje lerakódások azoknak az embereknek az agyában, akik edzésben tartják magukat olvasással, írással és játékokkal - állapították meg amerikai kutatók.
 

1

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint kevesebb béta-amiloid fehérje halmozódik fel azok agyában, akik gyerekkoruktól fogva folyamatosan aktívak szellemileg.

"Nem az agy válaszáról beszélünk az amiloidra. A konkrét amiloid felhalmozódásról beszélünk. Ez teljesen új megállapítás" - hangsúlyozta William Jagust kutatásvezető, a berkeley-i Kalifornia Egyetem munkatársa.

Korábbi tanulmányok azt már megmutatták, hogy a mentálisan aktív, magasabban képzett embereknél ugyanolyan mennyiségű fehérje felhalmozódás mellett is enyhébben jelentkeznek a leépülés tünetei. Az agyi képalkotó eljárás segítségével készült mostani vizsgálatok azonban azt jelezték, hogy mennyiségében is kevesebb a kialakuló amiloid lerakódás azoknál, akik rendszeresen tréningezik agyukat.

Az Alzheimer-kórral összefüggő fehérjeplakkok kialakulása 10-15 évvel a tünetek megjelenése előtt elkezdődik az agyban. A szellemi leépüléssel járó betegség, amely becslések szerint 36 millió embert érint világszerte, jelenleg nem gyógyítható. A népesség öregedése miatt az érintettek száma 2030-ra 66 millióra, 2050-re pedig 115 millióra emelkedhet.

A mostani tanulmányhoz pozitron emissziós tomográffal (PET) térképezték fel a vizsgálatba bevont 65 ember agyát. A szkenneléshez egy olyan segédanyagot használtak, amely a béta-amiloidhoz kötődik, így láthatóvá teszi a plakkokat. A 60 év feletti egészséges, szellemileg ép résztvevőket arról is kikérdezték, hogy hatéves koruktól hogyan éltek, mennyit olvastak, írtak, illetve milyen gondolkodást igénylő játékokat játszottak. Összehasonlításképpen egy második csoportban 10 Alzheimer-kóros pácienst vizsgáltak meg hasonlóan, egy harmadikban pedig 10 egészséges huszonéves fiatalt.

A felvételek elemzéséből kiderült, hogy a szellemileg aktív életet élt emberek agyában kevesebb béta-amiloid rakódott le, mint azoknál, akik kevesebbet tréningezték agyukat.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.23. 19:00
2012.02.23. 19:00
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Derivatív kereskedő (GHF Kereskedelmi Kft. )
Irodai alkalmazott (Szekér Csárda Kft.)
Logisztikai koordinátor (Humánia HRS Group Zrt.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz